Ayrton Senna Emlékoldal
Senna
 
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Linkek
 
Eredmények
Eredmények : 1988

1988

  2004.12.19. 16:01


Nyomtatás! Ajánlom ezt a lapot a barátomnak!

Senna 1988-ban az akkor kétszeres világbajnok Alain Prost csapattársa lett. Sok drámai eset fűszerezte az évad futamait, a páros a McLaren MP4/4-gyel 16 versenyből 15-öt megnyert.

Az 1988-as szezon Prost győzelmével kezdődött Brazíliában, ahol Sennát diszkvalifikálták, mert a második rajt után átült a tartalék autójába, ami tilos. Imolában nyert csapattársa előtt. Monacóban is a brazil vezetett, de a korlátnak ütközött és kiesett, Prost pedig nyert.

Mexikóban Prost nyert Senna előtt, Kanadában a brazil nyert, míg Prost második lett, az Egyesült Államokban ugyanez ismétlődött, majd Franciaországban Prost a hazai versenyén nyert Senna előtt.

A Brit Nagydíjat Senna nyerte, Prost pedig a 25. körben kiállt az esős versenyen, mert nem volt hajlandó végigmenni a futamon. Németországban, Magyarországon és Belgiumban Senna nyert Prost előtt. Monzában Prostnak a rajttól kezdve gondjai voltak az autójával, ennek ellenére tudta tartani a tempót Sennával. A brazil azonban ütközött a lekörözött Williamses Jean-Louis Schlesserrel és kiesett, ám Prost is kiesett műszaki hiba miatt. Ez volt az évad egyetlen versenye, amelyen nem a McLaren győzedelmeskedett. Az Olasz Nagydíjat Gerhard Berger nyerte Ferrarival.

Estorilban kezdődtek az ellentétek a két csapattárs között. A rajt utáni kemény csatából Senna került ki győztesen. Senna haladt elől, Prost követte. Amikor az első kör végén befordultak a célegyenesbe, Senna balra húzódott, Prost pedig meglátta a kínálkozó rést a jobb oldalon és bement Senna mellé, aki viszont ezt meglátva elkezdte jobbra húzni az autóját, és 250 km/h sebességnél majdnem a boxutca falához szorította Prostot. Aztán az első kanyarban a belső íven lévő Prost megelőzte a kívülről bekanyarodni készülő Sennát, így a francia fordult elsőként és megszerezte a vezetést, majd megnyerte a versenyt. Senna csak a hatodik lett.

Prost nagyon megdöbbent azon a minden áron való győzni akaráson, amelyet Sennában meglátott, amikor a brazil majdnem a falhoz nyomta, és ezzel nemcsak a saját életüket, de a boxutcában lévőkét is kockára téve. Azt mondta, hogy neki ilyen áron nem kell a világbajnoki cím, és ha Sennának ez ennyire fontos, legyen az övé]. Spanyolországban ismét Prost nyert, míg Senna negyedik lett. Ezután következett a Japán Nagydíj, ahol az összetettben ugyan Prost vezetett, de Sennának is volt esélye megnyerni a világbajnokságot. A brazil indult a pole-ból, de leragadt a rajtrácson és csak tizenharmadikként fordult be az első kanyarba. Prost vezetett, de Senna áttörte magát a fél mezőnyön és a 27. körben már Prost mögött volt. A célegyenesben megelőzte a franciát és nyert. Ezzel eldőlt a világbajnokság Ayrton javára.

Ekkor hátra volt még az Ausztrál Nagydíj, ahol Prost nyert Senna előtt, de ennek már nem volt jelentősége.

Senna megszerezte élete első Formula–1-es világbajnoki címét. Ugyan Prost több pontot gyűjtött, de a szabály szerint csak a legjobb 11 futam eredménye számított be az összetett állásába, ebben pedig Senna volt a jobb, mert Prost kevesebb győzelmet aratott, így a végelszámolásnál a brazil került ki győztesen. Prost gratulált neki, ekkoriban viszonyuk még nem volt végletesen rossz, az igazi ellentétek 1989-ben kezdődtek köztük

 

 

Eredmények 1988

 

Forma-1

 

Dátum

Bajnokság

Pálya

Auto

Helyezés

 

április 3.

Brazil GP

Rio

McLaren MP4/4 Honda

 

PP/KIZ

május 1.

San Marino GP

Imola

McLaren MP4/4 Honda

1

PP

május 15.

Monaco GP

Monte Carlo

McLaren MP4/4 Honda

 

PP/LK/K

május 29.

Mexikói GP

Mexikóváros

McLaren MP4/4 Honda

2

PP

június 12.

Kanadai GP

Montreal

McLaren MP4/4 Honda

1

PP/LK

június 19.

Detroit GP

Detroit

McLaren MP4/4 Honda

1

PP

július 3.

Francia GP

Paul Ricard

McLaren MP4/4 Honda

2

 

július 10.

Brit GP

Silverstone

McLaren MP4/4 Honda

1

 

július 24.

Német GP

Hockenheim

McLaren MP4/4 Honda

1

PP

augusztus 8.

Magyar GP

Hungaroring

McLaren MP4/4 Honda

1

PP

augusztus 28.

Belga GP

Spa

McLaren MP4/4 Honda

1

PP

szeptember 11.

Olasz GP

Monza

McLaren MP4/4 Honda

 

PP/K

szeptember 25.

Portugál GP

Estoril

McLaren MP4/4 Honda

6

 

október 2.

Spanyol GP

Jerez

McLaren MP4/4 Honda

4

PP

október 30.

Japán GP

Suzuka

McLaren MP4/4 Honda

1

PP/LK

november 13.

Ausztrál GP

Adelaide

McLaren MP4/4 Honda

2

PP

 

---PP - első rajthely ----- LK - versenyen leggyorsabb kör ----- K - kiesett ----- KIZ - kizárták ---

 
Menü
 
Senna a Facebook-on

Senna a Facebook-on

 

 

MEGAPORT

 
Nép
Indulás: 2004-12-03
 
Google

Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.    *****    Rose Harbor &#8211; kisvárosi báj, nagy titkokkal - légy részese te is ennek a kalandnak :) - FRPG    *****    Óceán, erdõ, csillagfény &#8211; minden ösvény Rose Harborba vezet - aktív FRPG közösség    *****    Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ a konoha.hu -n. Nézzetek be! *** Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ!!!    *****    ÁGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    MOVIE-NIGHT -> Filmek, Sorozatok <- MOVIE-NIGHT    *****    Movie-    *****    Játssz a színekkel keress szebbnél szebb képeket, építs, szépítsd a portálod, hogy szebb és színesebb legyen a világod!    *****    Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!    *****    * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!