Ayrton Senna Emlékoldal
Senna
 
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Linkek
 
Senna a Hungaroringen

Senna a Hungaroringen

 

1986

A Formula-1 mezőnye először 1986-ban látogatott hazánkba. Az edzések során Ayrton Senna több megpördülést is bemutatott. Az új pályán ő szerezte meg az első rajtkockát. A rajttól jól jött el, de a 12. körben honfitársa, Piquet megelőzte. A kerékcserék után ismét a Lotus-sal versenyző Ayrton állt az első helyen. Az 57. körben a Williams-sel versenyző honfitársa ismét megelőzte és meg is nyerte a versenyt.

 

1987

1 évvel később immár másodszorra látogatott a Forma-1 a Hungaroringre. Senna a 6. rajt pozíciót szerezte meg. A versenyen 2. lett, de ehhez az is hozzájárult, hogy Mensell a verseny végén kiesett az élről. A brazil végig vibrációkkal küzdött.

 

1988

Ebben az évben már a McLaren versenyzőjeként érkezett Senna Magyarországra. Az élről rajtolt ismét, de Prost a 9. helyről feljött mögé. Mikor Sennát a 49. körben a lekörözöttek feltartották Prost a célegyenes végén kifékezte a brazilt. De lesodródott a poros ívre és Ayrton visszaelőzte. A francia ezután már nem tudott előzési pozícióba kerülni, így Senna első itteni futam győzelmét szerezte.

 

1989

Senna a 2. helyről indulva sokáig üldözte az előle induló Patreset. Végül az 52. körben tudta megelőzni. Az 58. körben Sennát feltartotta egy lekörözött versenyző. A mögötte autózó Mansell (Ferrari) megelőzte aMcLaren brazilját. Így ismét 2. lett.

 

1990

Senna 4. helyről rajtolt, de visszaesett a 6. helyig. A 20. körben megelőzte Alesit, majd a boxba állt mivel valami nem volt rendben. A kerékcsere után a 10. helyre esett vissza. A 63. körben már Nanninit támadta a 2. helyért. A lassítónál összeakadtak és Benettonnal versenyző olasz kiesett. Így Senna a dobogó 2. helyére állhatott fel.

 

1991

Egy bámulatos körrel szerezte meg a polet Senna. 1,2 mp-vel volt gyorsabb, mint a 2. Patrese. A versenyen is Ayrton bizonyult a leggyorsabbnak. Patrase miután nem boldogult vele, átadta a 2. helyet csapattársának, Mensellnek hátha ő többre jut. Nem jutott. Érdekesség, hogy a versenyre Senna az autója jobb puha gumikat, míg a bal oldalra kemény gumikat rakatott.

 

1992

A 3. helyről rajtolva nyerte meg a versenyt. Ehhez az is kellett, hogy az addig élen álló Patrese megpördüljön. Ezután biztosan vezette a versenyt, még egy biztonsági kerékcsere is belefért.

 

1993

A 4. helyről rajtolt, de a 17. körben technikai hiba miatt kiesett.

 

1994-ben már Senna nélkül érkezett a mogyoródi pályára a száguldó cirkusz mezőnye. Ma Senna emlékét szobor őrzi a pályán

Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
 
Még nincs hozzászólás.
 
Menü
 
Senna a Facebook-on

Senna a Facebook-on

 

 

MEGAPORT

 
Nép
Indulás: 2004-12-03
 
Google

Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon